Kedvenc sorozatunk 13. évadának e heti újraindulása alkalmából következzék pár rövidhír.
-A 13x08-as epizód címe Dead Celebrities lesz, és Magyarországon csütörtök hajnaltól lesz elérhető. A hivatalos előzetes szerint Ike-ot szellemek kezdik gyötörni, Kyle-ék pedig megpróbálnak segíteni rajta. Felirat még ugyanaznap délutánra meglesz (remélem). További részletek és link az előzeteshez a fórumban.
-Nemsokára indul a 13. évad szinkronjának készítése. Tavasszal még nem tudtam biztosra állítani, de most már megtehetem: a magyar szöveget én fogom írni, és ennek kurvára örülök. :) Ez lett ennek a sztorinak a vége, elég durva azért, még egyszer kösz mindenkinek! Élesben 2010 tavaszán láthatjátok-hallhatjátok majd az eredményt.
-A Margaritaville című epizód Emmy-díjat nyert Amerikában. Az Emmy úgy aránylik a tévéhez, mint az Oscar a mozihoz, magyarán ez egész komoly dolog. Nem ez az első Emmyje a South Park alkotóinak (ld WOW), és könnyen lehet, hogy nem is az utolsó.
-A sorozatból készített mozifilmet (South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan) október 28-áig bárki megtekintheti Trey Parker és Matt Stone kommentárjával itt. Azért e nagylelkűség, mert épp 10 éve volt az eredeti bemutató. A filmet október 13-án adják ki Blue Rayen (Amerikában, persze.)Ez így ebben a formában marhaság, sajnos Magyarországon a film nem nézhető, bocs a téves infóért.
-Trey Parker szeptember 21-én a Cental Michigan egyetemen tartott nyilvános dumálós estet, erről itt egy videó:
13x08 - várós! 13. évad szinkron téma király. amikor kiderült a dolog nem gondoltam volna, h comedynél foglalkoznak ezzel, pedig igazából ez lenne a természetes hozzáállás. trey parkeres videó: vicces az a cartman hangutánzós csaj amikor meg arról beszél trey, h ez milyen nehéz meló igazából és nem lehetne beszívva csinálni, akkor azt hittem, h úgy fejezi be, h "when we're all done, the season's over WE GET HIGH!"
... írta: perecember,
2009, October 05, 20:51
wooow grat és gl a szinkroníráshoz
... írta: ZoliX5,
2009, October 06, 14:37
Grat a 13. évad szinkronjához!
... írta: BNBN,
2009, October 06, 22:07
muszáj volt foglalkozni hisz az egész netes média erről harsogott, btw örülök neki. fordításban még mindig szívesen ajánlom segítségem.
... írta: Milton,
2009, October 07, 08:04
Hello! Grata szinkron ügyhöz,örülök h jól jöttél ki ebből. már várom az új részeket
Wáo Ez király mármint ez a szinkronizáló cucc Nem gondoltam volna,hogy ennek ez lesz a vége:O de király ha én azt mondhatnám valakinek hogy én írom a magyar szöveget a south parkba én ooooolyan boldog lennék
... írta: HATRED,
2009, October 07, 20:31
Gratulálok Vito!!! tiszta király hogy végre nem lesz annyi félrefordítás amúgy az óra 5 órával késik az eredeti oldalon már csak 30 perc van kiírva alig vááárom. viszont annyira remélem hogy megmaradnak a régi normális hangok amihez hozzászoktunk és nem a 11.;12. évadra gondolok... Még 1 szer Gratulálok Vito!!
... írta: Vito,
2009, October 07, 21:53
BNBN: ezer kösz, könnyen lehet, hogy szükség lesz rá, bár mindent megteszek, hogy a csütörtököket szabaddá tegyem
HATRED: Az eredeti oldal visszaszámlálója MINDEN időzónában este tízre számol vissza, a hiba náluk van
kutitomi: a comedynek és mtvnek dolgozó szinkronstúdiónak. a hibaüzit köszi, updatelnem kell. Azt hittem, hogy a link működik Magyarországon - én angliában vagyok -, de akkor elnézést mindenkinek.
... írta: kazzaz,
2009, October 09, 09:52
kegyetlen jó rész
... írta: HATRED,
2009, October 11, 11:23
sajna én nem tudom leszedni se a feliratot se az epizódot mert átmenetileg 1 sz*ros vodafone mobil netem van igaz 5 giga korlát ami a legnagyobb csomag de szeptemberben is visytósan nem léptem át úgyhogy eredeti oldalon néztem meg angolul és szerencsére az csak 50mb ot szedett le így
13. évad szinkron téma király. amikor kiderült a dolog nem gondoltam volna, h comedynél foglalkoznak ezzel, pedig igazából ez lenne a természetes hozzáállás.
trey parkeres videó: vicces az a cartman hangutánzós csaj